második felvonás
Mondtam, hogy mutogatok még ezt-azt, ami idő közben megjön - meg amik ki maradtak az előző posztból :) Ez csak ilyen kép mutogatós lesz, de majd a ~tovább~ részben, nem ezzel szeretném kezdeni.

Nem tudom ki hogyan van vele, de az életemből kimaradtak a Pite filmek. Igen, a híres neves
Amerikai pite filmekről beszélek :) Volt két próbálkozásom, de aztán nem rég sikerült rájönnöm, hogy rossz részekkel kezdtem.
A zenetáborban és
A pucér maraton nem aratott nagy sikert nálam még anno (de ahogy elnéztem másoknál se), hát hagytam a francba az egészet. Pedig mindig is birizgálta az agyamat, hogy én ezeket még nem láttam. Aztán barátom unszolására rávettem magam, hogy letöltsem az egész pakkot - aznap este megnéztem az első kettőt és végül oda jutottam, hogy a legújabbat a moziban néztük meg :D Ennyit az én hatalmas Amerikai pite utálatomról xD
Nem terveztem hatalmas, mélyreszántó kritikát írni, mert fölösleges. Ezt látni
kell. Szvsz a három "Presents" részt fölöslegesnek találom, azokat tartom az
igazi Pite filmeknek, amikben az első részben megismert-megszeretett szereplőket láthatjuk :) Kicsit olyan, mintha azzal a hárommal az időt szerették volna húzni, hogy maguk a színészek is megöregedjenek és csinálhassanak végre egy osztálytalálkozós részt xD Nem alaptalan feltételezés :D
Nekem egyébként a harmadik, Az esküvő és a legújabb, A találkozó jött be leginkább. Talán azért, mert ezekben már felnőttek és hát én se vagyok már gyerek... :D Erről röviden ennyit~
Jöjjön a többi büszkeségem ♥ Először is a kimaradt dolgok~

Egyre jobban hajlok az eredeti DVD-k felé, főleg mióta nincs hely a gépemen új filmeknek xD A
Mártírokhoz 990Ft-ért jutottam a Tescóban, a két
Inu Yasha filmet pedig 500-500Ft-ért vettem egy Facebook-os csoportban.
Rövid vicces sztori ehhez: írtam a lánynak, hogy szeretném őket. Postaköltség megbeszélve, számlaszámot is küldött. Elküldtem a címemet, mire azt a választ kaptam, hogy ő is zalaegerszegi xD Volt a nagy puff és megdöbbenés, végül személyesen vettem át tőle itthon :D (és azóta is szerelmes vagyok a cipőjébe ♥)
(← jobb klikk, kép megjelenítése) Ebbe a nyakláncba pedig legalább annyira szerelmes vagyok! <3 Ez bizony az én jelem - igen, ez egy AI kanji, csak más írásmóddal :) Hadd ajánljam figyelmetekbe
BanzaiMonster-t, akinek ékszereibe első látásra bele lehet szeretni :) Ha jól sejtem zsugorkával dolgozik és minden alkotása egytől egyig fantasztikus! Csak most jutottam el oda, hogy vegyek valamit, de már most tudom, hogy következő hónapban lesz még egy köröm nála :D

Aztán itt van az én várva várt szoknyám! És a piszkafa lábaim...
Ezt is az egyik Facebook-os csoportban vettem, kemény 1500 magyar forintért (postaköltséggel együtt). A leányzó azt mondta szerinte home-made és szerintem igaza volt. Igazából tök mindegy, mert szépen meg van varrva, egyedül a derekában lévő gumival nem vagyok kibékülve, de majd megszokom. Van egy apró szépség hibája, ami a képen nem látszik, de az nem is zavar :) Kicsit hosszabb felsővel veszem fel és tádám~ nem is látszik. Egyébként ennél jobban néz ki élőben, pláne felvéve, de csak úgy tudtam képet csinálni, hogy előre hajoltam picit x'D
Végül itt van, amire régóta vártam és amit Xéninek is ígértem, hogy megmutatom. A
HoldfényCon új designjáért járó kis ajándékcsomagom! :)

Ez a nagyobbik része a csomagnak, a másik kicsit lejjebb van (a két K-ON! poszter). A Holdfényteam oldaláról választhattam ezt-azt, de nem jutottam sokra... A Totoro sapkát és az egyik K-ON! posztert én választottam a többi meglepi volt :) A Nyancat kitűzőmet tegnap már megcsodálták melóhelyen, én meg sunyin vigyorogtam, hogy "kaptam x)" :D A muffinokat át fogom rakni egy olyan fülbevalóra, amit bele tudok akasztani a fültágítómba, a torta szelettel még nem tudom mit fogok kezdeni. A furcsa szürke paca jobb felül pedig maga a Vándorló palota! :) Az már a telefonomon fityeg ♥

Az említett két K-ON! poszter :) Az egyik az ajtómon, a másik a falamon~ Az utóbbit választottam én.
Persze kaptam pénzt is, de az maradjon az én dolgom ^^
És a végére egy bónuszkép... :D
