rémségek kicsiny boltja

Miközben felváltva csinálok ezt is meg azt is - azaz dolgozom, tunyulok, NS layt farigcsálok, blogolvasok, lustulok, basszusgitározni tanulok, stb -, azon gondolkoztam mi lenne, ha írnék olyan dolgokról, amik úgy igazán kitöltik az életemet. Nevezetesen a filmekrõl, doramákról, zenérõl, webdesignról beszélek. Van sok apró dolog, de úgy érzem ezek meghatározó részei nyomorult kis életemnek. Ha ezek nem lennének, én sem lennék, valószínûleg valamelyik alja suliban riszálnám a latexnadrágos valagamat, a legóhajú férfiutánzatoknak (akinek nem inge ne vegye gatyára). Lehetne rosszabb is, tudom, de fölösleges ezt ecsetelni. Örülök neki, hogy közel 21 éves fejjel nincs egy 8 éves gyerekem :D

Olvasd tovább »

nimmá' ez még él!

Mérhetetlenül gonosznak és önzõnek érzem magam. Mindig tervezem, hogy most aztán írok egy olyan bejegyzést, hogy csakúgy csattan, aztán valahogy mindig elmarad. Pedig nem unatkozom, zsongás van.
Igazából folyton tele van a fejem gondokkal, hülyeségekkel, de legfõképpen gondokkal és ez kizár minden mást. Szeretnék végre nyugodtan élni, nem azon gondolkozva pl, hogy mibõl lesz kifizetve ez meg az. Mert sajnos én nem élhetek úgy, hogy nyugodt szívvel megvehessek magamnak akármit, mert utána gyötör a bûntudat és várom mikor ki fog lebaszni. Néha azt érzem, hogy minek is dolgozok, ha utána ugyanott vagyok, ahonnan elindultam? Ez így ugyanolyan szar, mintha azt a pénzt "igazán fontos" dolgokra költeném és utána nem érezném magam jól, mert nincs mibõl. Nem is tudom min vagyok mindig fennakadva egyébként, ez mindig is így ment és mindig is így fog...

Olvasd tovább »

Paradise Kiss 2011

Ismét szomorúságomban nyomtam a "Kritika" tag négyzetébe egy pipát... Reménykedtem, nagyon reménykedtem, hogy ha már a japánok csinálnak a saját mangájukból, animéjükbõl filmet, csak nem szúrhatják el. NANA-ban annyira nem csalódtam (csak ne lett volna a két film közti éles szereplõ-cserélõdés...), a Death Note-ban sem, a Nodame Cantabile-t egyenesen imádom (szégyenlem bevallani, de jobban szeretem a doramát és a filmeket), de pl. a Higurashi no Naku Koro ni-bõl és a Jigoku Shoujo-ból (ez utóbbi se nyerte el túlzottan a tetszésemet) készült adaptációkhoz már annyira nem merek hozzányúlni. Az ok egyszerû: vannak olyan (mangából készült) animék, amiknek a látványvilágát nem lehet visszaadni a filmvászonon és így nem fogják ugyanazt az érzéseket kiváltani a rajongókból. Sajnálom azokat, akik szerint a Paradise Kiss esetében ez sikerült. Azt a színkavalkádot, az egyedi és különleges karaktereket képtelenek visszaadni, fõleg ha már ott elbuknak, hogy nem jó színészeket választanak.

Olvasd tovább »